2008.11.08
Kötelező biztosítási kampány

Trendfordulót jósolt az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban Kálózdi Tamás, az Allianz Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese, s alighanem igaza is lesz. A jövő évi kgfb-ügyfelekért vívott verseny győztese várhatóan a korábbi évektől eltérően nem egy alacsony díjjal operáló kis egyesület lesz, hanem a jelek szerint egy nagy árengedményt adó nagy biztosító. Az Allianzot máris több mint 3 ezer ügyfél választotta abból a 11 ezerből, akik a november 1-jén indult váltási szezon első két napján már kiszámolták az internetes kalkulátorokkal, hol a legolcsóbb a díj. Az Allianz sikerét elsősorban az összes újonnan hozzá szerződőnek adott 30 százalékos extra díjkedvezménynek köszönheti. Ráadásul ezt a kedvezményt további 20 százalékkal megfejelheti az a kuncsaft, aki nemcsak ahhoz járul hozzá, hogy a biztosítás díját az Allianz Banknál nyitott folyószámlájáról emeljék le, hanem ahhoz is, hogy a biztosító rendelkezzen az e-mail címével és a mobilszámával. (HVG)


alt